Már megint le akartam ugrani.. a gyengeség.. nem bírom tovább..
Nehéz.. nagyon nehéz ha minden nap, minden percében csak sírnál.. Nem tudsz őszintén mosolyogni, nem tudod jól érezni magad igazán, mert legszívesebben otthon lennél és csak sírnál.
Nem tudod tovább tartani magad. Egész nap remegsz. Fáj mindened..és azt mondod jól vagy. Azt mondod boldog vagy. De nem is mered elmondani mit érzel.
Nem mondhatod ezt....
-Hogy vagy?
-Őszintén?
Magányosan, összetörten, reménytelenül, meggyötörten, fáradtan... legszívesebben meghalnék, mindenem fáj, nem vagyok képes semmire, nem vagyok különleges, nem vagyok szép, nem vagyok boldog, teljesen össze vagyok törve, darabokban vagyok...
Nem mondod el senkinek, hogy minden nap sírsz.. hogy mennyire szánalmasnak és gyengének érzed magad. Este nem akarsz aludni, mert fáj.. fáj a lelked.. fáj hogy élsz még. Reggel nem akarsz felkelni, mert fáj.. A mellkasodon mintha mázsás súly lenne, nem tudsz felkelni, szúr az oldalad, szúr a szíved, gyengék a lábaid, nem vagy képes semmire, nem tudsz enni, nem tudsz inni, úgy érzed nem tudsz tovább élni, nem vagy rá képes, nem tudsz még több fájdalmat elviselni.
Legszívesebben ordítanál.."Segíts!" segítségre van szükséged, de nem mersz kérni.. Fáj minden szó, ha csak hozzád ér valaki, ha csak rád néz. Fáj ha mosolyognak rád.. azt hiszed rajtad mosolyognak és azt gondolják "Szánalmas." Lehet hogy így is van, és ezt még jobban fáj beismerni.
Legszívesebben meghalnál, mert tudod, hogy már nem bírod tovább, nem tudsz mást tenni. Inkább meg se szólalsz, csak remegsz.. és haldokolsz magadban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése