Emlékek

Egy zene, egy könyv, egy szó...és újra eszedbe jutnak az emlékek...
Meghallod azt a zenét, amit együtt hallgattatok miközben te a mellkasán pihentetted a fejed...
...és hopp, egyszer csak eszedbe jut és a szemedből előbújnak a könnycseppek.
Eszedbe jut minden jó, amikor először beszéltetek, amikor hozott neked sütit, amikor először megcsókolt, amikor megforgatott a locsolók közt...
Valamint eszedbe jut minden rossz, amikor tévedésből a fejedhez vágott dolgokat amiket nem gondolt komolyan, amikor kinevetett ahogy sírtál, amikor nem foglalkozott veled.
Mert te mindig csak akkor kellettél, amikor nem volt más.
Mindig azt mondta, hogy szeret...nem tudtál hinni neki, és mindig megbántad hogy nem hittél neki.
Magadat okoltad minden miatt...de ő ott volt, és próbált segíteni amikor egyedül érezted magad.
Vele mindig boldogabb voltál.
Azt mondta szeret, aztán eltűnt. Nem foglalkozott veled.
Pár hónapra rá megjelent és megint kezdte, nem hittél neki. Féltél, hogy ott hagy, lehet hogyha hittél volna neki nem hagy ott.
Mindegy, ez már a múlt. Viszont amikor eszedbe jut, szörnyű érzés...Hiányzik...Hiányzik minden ami volt, minden amit tett, akár rossz akár jó.
El akarod felejteni, és amikor úgy érzed, hogy sikerült...ő jön és tesz valamit ami miatt nem megy.
Fellobban és lángra gyúl az a szikra ami benned van. Előjönnek a régi érzések....
...és igen, beleszerettél újra, ő megint próbálkozik de te eltolod magadtól, elveszted és összetörsz. Mert félsz tőle, nem tudod miért, de félsz.
Amikor vele álmodsz...reggel sírni tudnál, de nem sírsz...pedig emészt a hiánya és az, hogy sose lesz ilyen tökéletes vele. Ilyenkor jutsz el arra a pontra, hogy csak még egy esélyt adjon...és nem szúrod el. Nem fogsz félni tőle. Nem ő kezdte a harcot, ő csak le akarta rombolni a falaidat, hogy bízz benne, de nem hittél neki.
Csak még egy esély...
még...
egy...
esély. ..
Nem szúrod el, mert rájöttél nem akarod többet elszúrni...

Álmok...

Álmok...
Minden éjszaka álmodunk, csak nem mindig emlékszünk rá.
Azt mondják, hogy vagy arról álmodsz amire igazán vágysz, vagy az eltelt napodat foglalja össze.
És van amikor megálmodod a jövődet. 
Igazából az álmaid tükrözik az érzéseidet. 
Ha mondjuk azt álmodod, hogy egy régen látott személlyel vagy akkor hiányzik, esetleg azt jelenti hogy találkozni fogsz még vele a jövőben. Ha azzal a személlyel sokat vagy az álmodban, akkor még fontos szerepe lesz az életedben. De van amikor csak el akarod felejteni ezt a személyt és mégis vele álmodsz, mert hiányzik. Nem akarod, hogy bármi közöd legyen hozzá, de lesz...és ezt a barátaid is megmondják előre. Te is érzed titokban, de még magadnak sem vallanád be. Félsz, hogy újra megbánt, annak ellenére hogy az álmodban minden olyan tökéletes. Félsz tőle, nem várod hogy megtörténjen, de meg fog. Talán még azt is sejted , hogy miért lesz neked fontos...
Hmm...Taszítanád magadtól, de nem megy...Meg kell történnie, hát hagyd és várj...

Múlt

Mindig mindenki azt mondja, hogy a múltat el kell engedni. Igazuk van.
Amíg te a múlttal foglalkozol, és oda vágysz vissza, lemaradsz a jelenről, a jó dolgokról az életedben, amik most vannak. Tehát, igen, a múltat el kell engedni. Nem kell elfelejteni, tanulnod kell a hibáidból, csak el kell fogadni a dolgokat, volt ami volt.
Nehéz. Valakinek hónapokig vagy évekig tart túl jutni rajta, de ez ilyen.
Ha túl jutsz rajta könnyebb lesz. Boldogabb leszel. A szép emlékekre fogsz visszagondolni. Kivirulsz.
Ezért jó, ha elengeded a múltat. Nem teljesen boldog, de boldogabb leszel.
Aztán jön az, hogy visszaesel...akkor még nem tudod elengedni. Van valami amit még le kell zárnod magadban és menni fog. De addig, amíg ezt nem oldod meg csak félig lehetsz boldog, hisz' mindig ott lesz a rossz érzés mellette. Ezt nem tudod örökké elfojtani magadban...nem...ezt nem.
Engedd el...

Ősz van...

Ősz van...október...olykor száz ágra süt a nap, máskor pedig csak hallgatod ahogy az esőcseppek kopognak az ablakon...
Nemsokára november. Az esős hónap. Nem hiába ez az egyik kedvenc hónapom. Igazodik a magányos emberek depresszív, szürke hangulatához. Átmeneti időszak ez.
Telik az idő, és december lesz...az emberek pedig vagy boldogok, vagy szomorúak lesznek.
Hogy miért lesznek szomorúak?
Téli esték, hóesés, karácsonyi fények, és boldog szerelmesek andalognak az utcán. Na ezért.
Egyedül sétálni ilyenkor...szörnyű. Ilyenkor csak magányosabbnak érezzük magunkat, mint általában.
Nincs kivel sétálnod a karácsonyi vásárban, beülni egy forrócsokira egy meleg helyre, csókolózni a hóesésben a lámpa alatt, nincs "Boldog karácsonyt puszi", nincs kihez odabújni ha fázol...
A legrosszabb érzések egyike ez.
Szóval telik az idő, és nincs senkim, csak a remény. A remény, hogy addig még bármi történhet.
De félek, hogy nem fog...Egy újabb magányos karácsony...Egy újabb séta egyedül a városban és ennyi.

Élet...

Az élet...mit is nevezünk életnek?
Megszületsz és onnantól kezdve te élsz? Nem.  Te csak vagy, addig amíg el nem kezdesz élni.
De mit is jelent élni? 
- Élni: szórakozni, szerelembe esni, szakítani, elbúcsúzni, sírni, álmodni,  szeretni akár reménytelenül is, félni és elkövetni hibákat...
Ezt jelenti az, hogy 'élni', és még persze sorolhatnám...de nem fogom.
Én most úgy érzem nem élek. Az én életem megállt, és arra várok, hogy jöjjön valaki aki megnyomja a 'PLAY'-t.
Várok...várok valakire...