-Nem baj?
-Nem..
-De biztos nem baj??
-Nem.. de hagyj már békén ezzel. Megmondtam, hogy nem. Ha baj lenne itt sírnék.. 
De nem sírok, mert nem érzek semmit. Mert nem érdekel semmi.. Majd ha baj lesz szólok, csak hagyj békén.. kérlek. Nem kell, hogy pont te segíts és tanácsot adj. A saját életeddel foglalkozz inkább, és azt próbáld meg helyrerakni.. az enyém tökéletes. 
Nem bántam meg, hidd el.. és nem mondom senkinek. Csak hagyj a hülye kérdéseiddel. 
-Jó....
-Tudod.. szerintem téged ez jobban frusztrál mint engem.. de miért? Miért féltesz engem ennyire.. Egy teljes év telt el.. megváltoztam.. 
Te ezt nem érted, sosem értettél engem.. csak úgy csináltad mintha segítenél..
Már nem vagyok ugyanaz.. már inkább érzelmek nélkül fordulok hozzád.
Megtörtént ez is.. na és? Pont nem érdekel..

Vajon mi lett volna ha ezeket elmondom neki és nem tartom magamban?
De várjunk csak..
Ez most tényleg megtörtént?
Ha igen, akkor miért kételkedem benne?
Úgy érzem, mintha lélekben ott se lettem volna.. mintha nem éltem volna át azt ami történt.
Mostanában egyre sűrűbben van ez. Olyan mintha az élet nem lenne valós, csak a képzeletünk szüleménye.. mintha mindig csak álmodnánk.. egy olyan álom ami ígyis-úgyis a haláloddal végződik.


                                     "Minek komolyan venni az életet, 
                                          ha az élet egy képzelt kaland, 
                                            amiből sosem kerülünk ki élve." 
                                                                                         Bob Marley